A világbajnokság elődöntőjében való kiesés (2-0) ellenére a marokkóiak mindenekelőtt az Atlasz Oroszlánjainak történelmi útjára emlékeznek ezen a tornán.

Részlet Mustapha Kessous cikkéből, amely a Le Monde-ban jelent meg.

Ma este nincs sírás; Tangerben már eleget esett az eső. Melankolikus érzés kerítette hatalmába Marokkónak ezt a szegletét, ahol az égbolt, amely intenzív feketében pompázik, mintha egy túlságosan őrült álmot gyászolna. December 14-én, szerdán az Atlasz Oroszlánjai botlottak Franciaország ellen (2-0) a világbajnokság elődöntőjében.

Pedig a medina sikátoraiban senki sem szorul vigasztalásra.

Nincs értelme sírni vagy demoralizálódni. Éppen ellenkezőleg, nagyon-nagyon boldogok vagyunk. Ez az első alkalom, hogy egy afrikai, arab és muszlim csapat ilyen szintre jutott egy világbajnokságon

- mondta Abdoul Ila, egy 60 éves étteremtulajdonos. "Csak elégedettek lehetünk: már majdnem a bajnokság végére értünk. És ez váratlan, váratlan, hihetetlen" - ért egyet Ahmed Arouche, egy másik 60 éves boltos. "Ezzel a világbajnoksággal nagy nevet szereztünk" - mondja Ila úr.

Hogyan is lehetne neki ellentmondani... Ezt a zavarba ejtő érzést osztották meg a marokkóiak ezen az estén: ha rájuk hallgatunk, ez a Les Bleus elleni vereség mindenekelőtt "nagy győzelem", ahogy Aissa Zahidi mondja, ragyogó mosollyal.

A 27 éves recepciós számára a vereség egyben győzelem is. Elnyerte egy kontinens háláját, a világ többi részének tiszteletét és egy nép halhatatlan szeretetét. "Az Oroszlánok tényleg harcoltak a zászlóért. Megmutatták, hogy vannak értékeik, tiszteletük és sportszerűségük"

- ragaszkodik a fiatalember.

Kacsintás a történelemre

Nem messze tőle, egy üzletben, ahol a szőnyegek lógnak a falakról, Rachid Haddadi, egy 60 éves, finom kedvességgel dolgozó kézműves, ebben a mérkőzésben egy szép történelmi kikacsintást lát. "Az elődöntőbe jutni azt jelenti, hogy a legnagyobbak között vagyunk. Mostantól kezdve úgy kell bánni velünk, és nem úgy tekinteni ránk, mint egy régi gyarmatra - magyarázza a legkisebb harag nélkül, nyugodt hangon. Mi marokkóiak még mindig arról álmodozunk, hogy jobbak leszünk, mint a franciák, akik gyarmatosítottak minket. Franciaország legyőzéséhez egyfajta naivitást kellene legyőzni. Ez tehát bosszú a történelem ellen? "Nem, mi nem vagyunk algériaiak" - mondja nevetve Hassan Amrabat.

A második francia gól után

A nagy, rossz minőségű képernyőn megjelenik egy síró gyerek: "Ne, ne sírj!" - mondja egy idős férfi, aki vigasztalni akarja. Az Oroszlánok veszíteni fognak. A párbajnak vége. A legvadabb álmok is véget érnek. A játékosokat megtapsolják.

"Kicsit szomorúak vagyunk, de mindenekelőtt nagyon büszkék az Oroszlánokra"

- hangsúlyozza csalódottan a 23 éves Reda Maaité, a főnök fia.

Az üzletek újra kinyitnak. A bulinak vége. Viszlát öröm, ujjongás, kollektív extázis. Egyelőre. Marokkó december 17-én, szombaton ismét Horvátországgal találkozik, ezúttal a kisdöntőben. Harmadik helyen végezni a világbajnokságon? Kezdünk álmodozni róla...

A marokkóiak ezen a világbajnokságon végig képesek voltak a válogatottjukra fókuszálni, még akkor is, ha nem is erre az eredményre fogadtak. Azt mondják, hogy a Covid-19 világjárvány által okozott károkat követően meg kellett találniuk önmagukat, az országukat és a gazdaságukat. Nem is beszélve az inflációról (szeptemberben +8,3%), amely aláássa a morált. A boltosok ezért abban reménykednek, hogy a világbajnokság mágnesként vonzza majd a turistákat. És a kakas a Maaité kávézóban? Rendbe fog jönni.

Mustapha Kessous
(Tanger (Marokkó),
a Le Monde különtudósítója)