Tegnap elgondolkodtam a két költözésen, Pécstől Metzig és Metzből Brüsszelbe és azzal szembesültem, hogy az egyik legnagyobb stressz mindkét költözés alkalmával a........ szelektiv hulladékkezelés megszokása jelentett nekem. Nevetségesnek tűnik ugye? Lehet is nevetni!

Emellet a lakáskeresés, Vitus továbbtanulásának a megszervezése, a francia és belga adminisztrációval és telekommunikációs társaságokkal való vesződés relax csomagnak fogtam fel.

Rég tudtam, hogy Nyugat Európában mindenki felelős az általa termelt hulladékokért és nagyon kényelmesnek találtam, egy kis bűntundat mellett, hogy Pécsett nem kellett ezzel foglalkozni. Franciaországban és Belgiumban is akkora bűntetéseket szabnak a renitenseknek, hogy jobb ezt komolyan venni.

Metzben el kellett menni a kerületi polgarmesteri hivatalban ahol kiszámoltak, hogy a 3 tagú családunk egy év alatt mekkora volumenű hulladékot fog termelni és ingyen adták egy évnyi fekete és fehér zsákot amiben külön-külön kellett rakni az bomlandót és az ujrahasznosíthatót. Az üvegeket el kellett vinni az ufo alakú tartályokba az utcára.

Brüsszelben tovább cifrázzák a dolgot azzal, hogy vásárolni kell a zsákokat, tovább katégoriákat szabtak, itt 3 felé szelektálunk, az üvegeket itt is el kell vinni de különböző tartályba kell tenni őket attól függően, hogy fehér vagy színes üveg.

Végülis jót szórakozunk ezzel, egymást figyeljük, hogy jól szelektálunk-e. Még mindig nem tudjuk fejből, hogy a fehérbe, a kékbe,vagy a sárgába kell tenni a cuccot, de könyörült rajtunk az itteni polgarmesteri hivatal: kaptunk egy puskát.

Elég unalmas ez a téma de annyira égetően fontos is a környezetvédelem szempontjából, hogy számomra érthetetlen miért nem vezetik be ezeket a módszereket mindenhol Magyarországon.

A szelektálásra nevelés ellenére nagyon piszkos városnak látom Brüsszelt és még nem tudom magyarázni ezt az ellentmondást.

Viszont a stresszem hatására eszembe jutott, hogy az egyik legelső emlékem Magyarországon is ezzel a temával kapcsolatos. Szerintem minden korán sétáló turista már látta Párizsban, hogy reggelente az utcaseprők kinyitják az utcai vízcsapokat és ezzel a vízsugárral tisztiják az utcákat. Gyerekkoromban még nem voltak szemetesek az utcákon és úgy szabadultunk a papírzsebkendőtől vagy az almacsutkától, hogy szépen lettetük az árokba, az úttest és a járda szögletében ( caniveau), tudtuk, hogy másnap reggel elmegy a vízsugárban a lehulott levelekkel, a galambok tollaival, a lezajlott piac maradványaival. Ha visszagondolok erre, annyira párizsi kép ez.....

Szóval, amikor megérkeztem Magyarországra 1973-ban, nem is emlékszem, hogy Budapesten vagy Pécsett, kulturáltan letettem az út szélén egy használt papírzsebkendőt, azonnal rámförmedt egy felháborodott személy, aki kioktatott, gondolom, a civilizált viselekedésformákról. Akkor még nem értettem magyarul de mozdulataival félreérthetetlenné tette a mondanivalóját. Azóta persze mindig odafigyelek, és gondolom, ez a jelenet is hozzájárult a költözési stresszemhez. De be kell vallanom, hogy, annak ellenére, hogy megvaltoztak a szokások Franciaországban, lettek kukák a párizsi utcákon, uniformizálódtak az elfogadott viselkedésformák, minden hazalátogatásom alkalmával, megengedem magamnak egyszer, hogy szemeteljek az utcán, végülis otthon vagyok! És szabadnak érzem magam! Ez egy fajta birtokbavétel. Ezt soha nem tettem Magyarországon és Belgiumban sem fogom....

Figyeljük meg, hogy a részletekben rejtőznek a kulturális különbségek