A fiam egy bátor gyerek! Minden elismerésem neki! ? Még közelebb kerültünk egymáshoz az utóbbi időben. Együtt költöztünk el Magyarországról, szívszakadóan nehéz volt mindkettőnknek. Neki a hazája, nekem fogadott hazám volt. Elgondolkodtató volt a kérdés a „Tilos” rádióban, hogy ki a Magyar? Nyílván annyi válasz van, amennyi Magyar!

Múlt héten kezdődött el a suli Magyarországon, így, nálunk is a Metz-i lakásban.

Követjük a magyar történelemkönyvet, eszerint haladunk az anyaggal. Szívesen vállaltam annak tanulását Vitussal együtt, úgy gondoltam, talán jobban megértem a mai otthoni helyzetet. Laikus módon haladunk, hangosan olvasunk, összefoglalót készítünk, kérdéseket fogalmazunk, válaszokat költünk, vitázunk és közben nagyon jól érzünk magunkat. Az első történelem lecke tananyaga az első világhaború kezdete. Rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy:” ki a Francia?”, miből táplálkozik bennem ez a megsemmisíthetlen érzés hogy én francia vagyok, akár hol lakom, akár milyen nyelven beszélek, akár mi történik velem vagy körülöttem?

A magyar tankönyv a Verdun-i csata megemlítésével segített a választ körűlírni a fiamnak. Gyerekkoromban ott voltam egyszer Verdun-ben nagyapámmal: nem különösebben jó emlék, de emlék, impresszionáló emlék! Így felajanlottam Vitusnak, hogy másnap tartsunk élő történelemórát, menjünk el Verdun-be, nincs messze, 70 km-re van tőlünk, nézzük meg a csatateret, a Douaumont-i osszáriumot ahol 300 000 német és francia katona csontjait őrzik. Talán kettőnknek ez volt az érzésünk, hogy ez is segít a magány enyhítésében, kimozdulunk, közben a kocsiban beszélgetünk.

A „kocsibeszélgetés” sokszor jobb mint a pszichoterápia, nem lehet a másik szemében nézni, mindkét utas előrenéz, olyan dolgokat lehet szemérmesen megbeszélni amit a „face à face” nem engedi. Szóval, hogy mondják magyrarul? Bitang jó volt! Gyönyörű volt a táj Meuse megyében, az emlékhely méltóságteljes de nem szomorú, hanem megbékélt és a reményteljesség érzését adja. Hihetetlennek tűnhet, de így van!

Visszafelé egy kanyart tettünk a 70-es évek felé, megálltunk ebédelni egy „routier”-ban. A routier egy útszéli kocsma, ahol régen a kamionosak álltak meg ebédelni, amikor még nem voltak autópályák. Ott általában családias a légkör, formika székekkel és asztalokkal, és egyszerű de jó minőségű ételeket lehet fogyasztani mintha otthon enne az ember, nagy a hangzavar, megy a TV, a felszolgáló lány ismeri keresztnevükön a kamionosokat és röpködnek a legyek. Vitus bepakolta a normandiai borjúszeletet és továbbmentünk.

A kocsiba beülve felajánlotta, hogy hallagassuk David Guetta előző napi New-Yorki koncertjét, majd Martin Solveig produkcióját is, a két híres francia DJ-t, közben magyarazta a különböző zenei stílusokat, lelkesedett, hálás volt és adni akart nekem. Sikerült is.

Szóval ettől vagyunk mi franciák térben és időben: Douaumont-routier-Guetta

Közben kiderült, a hónap végén Brüsszelbe költözünk. Vitus ma elkezdte a holland nyelv tanulását is. Mondom, hogy bátor magyar gyerek a fiam!